Rólunk  írták:

 

http://www.youtube.com/watch?v=RJoOgkQ64jE

Advent2011

Szombaton este Kézdivásárhelyen a Gábor Áron téri Virágvarázs házikónál a városháza, a római katolikus egyház és a nők egyesülete közös adventi gyertyagyújtást tartott, melyen több mint százan vettek részt.

Az ünnepélyt a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének dalcsoportja adventi énekkel nyitotta meg, majd Hölgyes Pál Zsolt, a kantai plébánia segédlelkésze méltatta az ünnepet, és felkérte Lukács László alpolgármestert, gyújtsa meg az adventi koszorú első gyertyáját. Az első családias hangulatú adventi rendezvény közös imával ért véget, a nők egyesületének tagjai meleg teával és kaláccsal kínálták meg a jelenlevőket. Az elkövetkező három szombaton 18 órakor hasonló közös ünnepélyt terveznek az adventi koszorús házikónál. (Iochom)

Október 6. Kézdivásárhelyen


 


Főhajtás a hősök emlékművénél A szerző felvétele

Az aradi vértanúk kivégzésének 162. évfordulóján Kézdi­vásárhelyen a volt katonanevelde előtt, a hősök emlékművénél tegnap délután együtt emlékezett a Magyar Polgári Párt, az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács, valamint a Vitézi Rend és a Nők Egyesülete.

Az aradi vértanúk követendő példáját Rácz Károly polgármester és Biró Levente, a Kézdiszéki Székely Tanács elnöke méltatta, majd Páll Emőke, a Kézdivásárhelyi Városi Színház művésze az alkalomhoz illő verset adott elő. A fáklyagyújtás után koszorúzás következett, majd a jelenlevők együtt énekelték el a székely himnuszt. A gyásznapon a kézdivásárhelyiekkel együtt emlékezett a vértanúkra és rótta le kegyeletét a hősök emlékművénél Faragó László és Réti Béla, Gyöngyös testvérváros polgármestere és alpolgármestere

http://www.3szek.ro/load/cikk/40794/jotekonysagi_kiallitas

2011 június 9-én kiállítás- Háromszék-2011.06.14."A múlt hét végén számos érdeklődő jelenlétében nyílt meg a nők egyesülete szervezésében a Csernátonban született és jelenleg az osztrák Amstetten városban élő és alkotó Kilyén Katalin akril- és akvarellkiállítása a kézdivásárhelyi Asimcov irodaházában.A tárlatot Fülöp Magdolna, a Kézdi­vásár­helyi Nők Egyesületének elnöke nyitotta meg. Elmondta: az ötlet Kilyén Katalintól származik, munkáinak bevételét jótékonysági célra, a csernátoni családi otthon és a kézdivásárhelyi gyermekotthon megsegítésére szándékszik felajánlani. Kilyén Katalin néhány évvel ezelőtt kezdett el festeni, Ausztriában három csoportos kiállításon vett részt, Kézdivásárhelyen most mutatkozott be első alkalommal. Egykori osztályfőnöke, Dávid Imre ny. tanár meleg szavakkal emlékezett egykori szerény, szorgalmas, tehetséges tanítványára. A kiállítás július 31-ig tekinthető meg."

 2011 június 12-én pünkösd szombatján a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének 20 tagjával részt vettünk a gyimesbükki ünnepi rendezvényeken és fogadtuk a zarándokvonatokat.
Megérkeztünk délelőtt fél tízkor, a vasútállomáson vártuk a Székely gyors érkezését. Már második alkalommal voltunk részesei annak a felejthetetlen, meghitt pillanatnak, amikor befut a koronás- címeres mozdony a sok, lelkes, meghatott anyaországi zarándokkal és könnyes szemmel, hálás mosollyal fogtunk kezet, öleltük egymást. Székely szilvapálinkával és székely süteményekkel kináltuk őket, Kaposváriakat, Debrecenből, Egerből és más helységekből érkezőket, váltottunk pár szót velük. Együtt gyalog indultunk az ezeréves határhoz, gyimesi csángóruhás lovasok felvezetésével.  A kontumáci kápolna melletti, szabadtéri szentmése meghallgatása után átvonultunk a 30-as számú vasúti őrházhoz, ahol hídavatásra került sor, majd befutott a Székely gyors és a Liszt Ferenc-grafikával díszített mozdony.A mozdony Liszt- emlékév alkalmával, a zeneszerző egyik magyar rapszódiájából játszott részletet. Közben örömmel nyugtáztuk a László Attilának szóló gratulációkat, amit a polónkon levő logónknak köszönhettünk!! 
A meghatottságtól teleszívvel, felejdhetetlen élményekkel gazdagon álltunk meg hazafele a Csíksomlyói kegytemplomnál és adtunk hálát Máriának ezért a szép napért.

Vércukorszintet mértek
 
Betűméret:
Szerzõ: Hírmondó   |  A cikk megjelenésének dátuma: 09/06/2011
Már gyerekkorban ajánlott figyelni a vércukorszintet
A Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete és a múnicípiúmi kórház gyermeknap alkalmából vércukorszint-mérést szervezett az azt igénylő gyermekeknek. Június 2-án, szerdán 9-12 óráig a Vigadó kiállítótermében több mint harminc gyermeket vizsgáltak meg, akik szülői kísérettel érkeztek. Vércukorszintet, vérnyomást, testsúlyt, magasságot mértek, majd süteménnyel és meleg teával kínálták a kicsiket. Két gyermeknél észleltek magasabb cukorszintet, amit ajánlott figyelemmel követni. Az elkövetkezőkben szeretnék hagyományossá tenni ezt a gyermeknapi felmérést, a cukorbetegség időbeni felfedezése érdekében.
A cukortesztelő gépet és tesztcsíkokat a Szent Anna gyógyszertár ajándékozta a nőegyesületnek, amit ezúttal hálásan köszönnek meg.
Délben az óvodából hazainduló kicsiknek apró játékokkal kedveskedtek, majd a megmaradtakat elvitték a Csipkerózsika és a Manócska napközi otthonokba, valamint a 2-es számú óvodába. A játékokat a nőegyesületi tagok gyűjtötték, illetve készítették. Az öszszegyűlt játékszerekért köszönet az adományozóknak.
F. M.

 http://www.szekelyhon.ro/galeriak/view/1045/karpat-medencei-asszonytalalkozo-csiksomlyon

 

Háromszék 2011.04.21. 

 A Föld napja előtt két nappal, tegnap délelőtt a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor-iskola vezetősége a Nők Egyesületével és a Zöld Nap Egyesülettel közösen szemétgyűjtést szervezett a sportcsarnok és az iskola környékén, valamint a Rózsa lakónegyedben.

A szervezők az Önkéntesség Európai Évében újabb hulladékgyűjtő akcióval hívták fel a figyelmet az önkéntes tevékenység és a környezettudatos viselkedés fontosságára. Szemetes­zsákokról és kesztyűkről a Petőfi Sándor-iskola gondoskodott, mely ez év márciusában a Soros Alapítvány Grant programja által finanszírozott pályázatot nyert. Az akcióban a két egyesület tagjai mellett az iskola harminc tanulója vett részt. (Iochom)

 

A Föld Napjára készülve

Fold Napjara.jpg

2011. április 20-án négy kézdivásárhelyi intézmény aktivistái úgy gondolták, hogy a Föld Napjára készülve Kézdivásárhely egy részét megtisztítják.

A megmozduláson készült fotók megtekinthetők itt .

A több mint 40 fős csapat a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola, a Zöld Nap Egyesület, a Nők Egyesülete és az 5-ös számú óvoda szervezeteiből kerültek ki. A résztvevőknek a kesztyűket és a szemeteszsákokat a Petőfi Sándor Általános Iskola biztosította. Az akción sikerült a kézdivásárhelyi Rózsa negyedet és a Sportcsarnok környékét tisztábbá varázsolni.

Hírszerző: Ráduly Attila

 

 

 Idén is közösen  szilvesztereztek a nők

 A Vigadó Művelődési Ház kistermében a kézdivásárhelyi Nők Egyesülete ismét hangulatos szilvesztert szervezett tagjainak és azok családjának, amelyen nem első alkalommal vesz részt a Családosok Egyesülete is. A szilveszteri mulatság előtt a két egyesület tagjai közösen feldíszítették a termet, az ünnepi fenyőfát, előkészítették a kosaras bálhoz az asztalokat. A szilveszteri kabaré után megtelt a terem, közel százan vettek részt a reggelig tartó bulin, ahol már nem először fokozta a jó hangulatot Opra Ervin zenélése. Fülöp Magdolna, egyesület elnöke az éjféli ünnepi pillanatban megköszönte a tagoknak a 2010-ben kifejtett munkát, és sikeres, boldog új esztendőt kívánt mindenkinek.12 gyerek is részt vett szüleivel együtt a szilveszteri mulatságon, ők is táncoltak, részt vettek a tombolahúzáson és a különböző játékokban, amelyet a Nők Egyesülete az óévbúcsúztatás és újév-köszöntés után szervezett. Nagy sikert aratott az ügyességi próbák keretén belül többek között Dóczé István,   Molnár Antal, valamint Bagoly Tibor és családja énekes produkciója, a narancsos és székes ügyességi tánc.  A jószerencse is jutalmazta az egyesületet, a Székely Újság sorshúzásán ugyanis őket húzta ki másodiknak a szerencsés kéz, és mivel az elsőnek kihúzott személy nem jelentkezett, hogy a szilveszteri sültmalacot átvegye, a második szerencsés fogyaszthatta el azt. Reggelig arra is volt idő, hogy a farsangi bál időpontját megbeszéljék: február 19-én maszkos utcai felvonulást és műsoros-zenés-táncos mulatságot szervez az egyesület.

Ambrus Ágnes

 60 drb könyvet adtunk át a Zöldnap Egyesületnek, 2010 november 27-én

 http://zoldnap.info/web/konyvet_es_ruhat

Kaposváron Noszlopy Gáspár ünnepségen és Versmondón vettünk részt, 2010 november 12-17 közt. Cikk a Székely Újság 108. számában.

 Hőseink nyomában

A kaposvári Magyar-Román Baráti Társaság meghívására a Nők Egyesülete, a kézdivásárhelyi Magyar-Román Baráti Társaság néhány tagjával közösen, a Hőseink nyomában elnevezésű rendezvénysorozaton vett részt november 13-a és 16-a között Somogy megye központjában. Az esemény az 1848-as hőshöz, Noszlopy Gáspárhoz kapcsolódott, a Gyakorló Iskolában tudományos ülésszakot szerveztek, majd a kaposváriak és kézdivásárhelyiek közösen Noszlopy Gáspár nyomába indultak: koszorúztak Vrácsikban, a hős szülőfalujában, az emlékház oldalán elhelyezett plakettnél, Marcaliban a városközpontban és a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola udvarán emelt szobornál. 2011 márciusában a kaposváriak részvételével Kézdivásárhelyen szervez hasonló rendezvényt a Nők Egyesülete, akkor a háromszéki hős, Gábor Áron lesz a téma. 

A rendezvénysorothoz egy vers- és prózamondó verseny is kapcsolódott, amelyet a kaposvári Magyar-Román Baráti Társasásg XIII. alkalommal szervezett meg. A vetélkedőn 73 versenyző mérettetett meg Kaposvárról, más Somogy megyei és különböző erdélyi településekről. Erdélyből résztvevők voltak Déváról, Belényesről, Köröstárkányról és Kézdivásárhelyről.

A rendezvénysorozat megszervezésébe és lebonyolításába bekapcsolódott a kaposvári Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugállományúak Klubja, amelynek elnöke Pető László ny. alezredes, és a csökölyi Hagyományőrzők Egyesülete is. A kézdivásárhelyi csoport Torma János önkormányzati képviselő, a Magyar-Román Baráti Társaság tagja, és családja vendégszeretetét is élvezte, ezenkívül Torma János volt Kaposváron a csoport idegenvezetője.
 
Gyöngyösi látogatás

pluszportal.ro/web/index.php

Pityókafesztivál, városnapok

pluszportal.ro/web/index.php

www.3szek.ro/load/cikk/32015/Pityókafesztivál%20(Oszi%20sokadalom

Népművészeti kiállítással egybekötött anyák napi ünnepség

A Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete a Vigadó zsúfolásig telt emeleti kistermében népművészeti kiállítással egybekötött anyák napi ünnepséget tartott. Az egyesület vendégei voltak a kaposvári Magyar-Román Baráti Társaság tagjai és díjnyertes versmondói, akik a Petőfi Sándor-iskola  tanulóival közösen  ünnepi műsorral köszöntötték az édesanyákat, a nagymamákat. 
Az ünnepséget Fülöp Magdolna, az egyesület elnöke nyitotta meg, majd Szarvadi József István alpolgármester köszöntötte az anyákat, a vendégeket.

pluszportal.ro/web/index.php

Hagyományőrző kiállítás

2010, augusztus 27-én, péntek délután a kézdivásárhelyi Vigadóban a Nők Egyesülete szervezésében nyílt hagyományőrző kiállítás, melyen elődeink által használt háztartási cikkek, a szenes vasalótól a fonó rokkáig, eszközök, használati tárgyak, a kenyérsütés kellékei, írásos falvédők és a ház körül használt szerszámok sokasága került bemutatásra.

pluszportal.ro/web/index.php

Gyimesbükkön pünkösd vasárnapján a Nők Egyesülete

pluszportal.ro/web/index.php

 Tordai kirándulás

   Virágzó Civil Világért Találkozó Kecskeméten  

A kézdivásárhelyi Nők Egyesülete elnöke és két vezetőségi tagja december 3-a és 5-e között a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület meghívására a Virágzó Civil Világért találkozón vett részt, melynek fő témája A média szerepe a csa ládban, A család megjelenése a médiában volt. A rendezvény védnökei Ékes Ilona országgyűlési képviselő, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének tiszteletbeli elnöke, Dr. Zombor Gyula, Kecskemét megyei jogú város polgármestere, és Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere voltak. A rendezvényen részt vett több magyarországi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai, horvátországi szervezet és intézmény képviselője. Erdélyből Kovács Csaba, az erdély.ma hírportál főszerkesztője, Simó Irma, a Hargita megyei SOS telefonos lelki segélyszolgálat munkatársa, valamint a kézdivásárhelyi Nők Egyesülete képviselői voltak jelen a rendezvényen. A találkozót megtisztelte jelenlétével Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke is.

  Gábor Áron nyomában

 A kézdivásárhelyi Nők Egyesülete a Gábor Áron nyomában című ünnepi rendezvénysorozattal tisztelgett március 15-e, a magyar szabadság ünnepe előtt. A megemlékezésen vendégül látta a kaposvári Magyar–Román Baráti Társaság, a Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugállományúak Klubja, valamint Gyöngyös Város Barátainak Köre  képviselőit. A kézdivásárhelyi ünnepség a 2011 novemberében Kaposváron szervezett Hőseink nyomában cí­mű rendezvénysorozat folytatása volt.

 

A rendezvénysorozat március 12-én Bereckben, Gábor Áron szülőfalujában indult. A Nők Egyesülete tagjai, a kaposvári Magyar–Román Baráti Társaság és a Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugállományúak Klubja képviselői meglátogatták a Gábor Áron emlékházat, majd a 48-as forradalmár és ágyúöntő szobra előtt a Gábor Áron Iskolaközpont diákjaival és tanáraival együtt, közös műsor keretében idézték meg a forradalom hősét, és helyezték el a kegyelet koszorúit. 

Délután Eresztevényben koszorúztak az ünneplők, miközben a Nők Egyesülete  dalköre Kossuth-nótákat énekelt, Héjja István nyugalmazott zenetanár vezetésével. Gábor Áron síremlékétől Csernátonba vezetett az emlékezők útja, ahol Végh Antal, a kézdivásárhelyi ágyúöntő műhely munkatársa mellszobránál koszorúztak az ünneplők.

Március 13-án, vasárnap, az említett szervezetek közös műsort mutattak be, megidézve a 48-as  forradalmat és szabadságharcot. Ettől a naptól az ünneplőkhöz csatlakoztak  a Babes-Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozatának hallgatói, akik  Van olyan föld címmel emlékeztek Székelyföld hőseire, a forradalmár Gábor Áronra és társaira.  A Nők Egyesülete dalköre a megemlékezésen 48-as dalokat adott elő, a kaposvári diákok alkalomhoz illő verset mondtak, énekeltek és citeráztak.

Március 14-én a Nők Egyesületének tagjai vendégeikkel együtt a Nyergestetőn kop­jafát avattak, és a hősökre emlé­keztek. Fülöp Magdolna, a Nők Egyesülete elnöke a kopjafaavatás jelentőségét méltatta, dr. Ambrus Ágnes magyartanár a nyergestetői csatára, valamint a bélafalvi Tuzson Jánosra és honvédjeire emlékezett. A Bagoly Zoltán által faragott kopjafát Fülöp Magdolna, a Nők Egyesülete, Horváth Margit, a kaposvári Magyar–Román Bará­ti Társaság elnöke, és Balázs Ernő, a Gyöngyös Város Barátainak Köre elnöke leplezte le, vitéz Pakó Benedek ny. kanonok pedig megáldotta azt. Kertész Andrea, a Molnár Józsiás Általános Iskola tanulója Kányádi Sándor Nyergestető című versét mondta el. Az ünnepség Kossuth-nóták és a magyar, valamint a székely himnusz eléneklésével zárult.

Délután négy órától a Babes-bolyai Tudományegyetem hallgatói tudományos ülésszakon idézték meg a háromszéki önvédelmi harc eseményeit, a csatákban kitűnt hősöket, valamint a kézdivásárhelyi ágyúöntő műhely munkatársait. Az ülésszakon előadást tartott Pethő László nyugalmazott alezredes Kaposvárról, A catapultától a rézágyúig címmel,  valamint Marozsán Krisztina, aki Noszlopoy Gáspár forradalmi éveit mutatta be.

Március 15-én a Nők Egyesülete tagjai vendégeikkel a kézdivásárhelyi ünnepségen vettek részt, és elhelyezték az emlékezés koszorúját Gábor Áron szobránál.

Ambrus Ágnes
2010 es Szilveszter

 

 

Asszonytalálkozó Csíksomlyón
Csíksomlyón, a Jakab Antal Konferenciaközpontban május 6–8. között zajlott le a VII. Kárpát-medencei Asszonytalálkozó. Az Egészséges nő, egészséges család, egészséges társadalom címmel megrendezett találkozó fővédnöke Schmittné Makray Katalin, Magyarország államfőjének felesége, aki mivel nem tudott eljönni a rendezvényre, levélben üzent a jelenlévőknek. A rendezvény három napja alatt számos neves meghívott érdekfeszítő előadását hallgathatta meg a közönség, valamint jeles művészek kiállításait is megtekinthette.A megjelenteket Gerberné Farkas Zsuzsanna, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke köszöntötte. Beszédében rámutatott: amilyen a nő, olyan a család, amilyen a család, olyan a társadalom. ..20 egyesület képviseltette magát.